Az itt olvasható első menstruációs történeteket a My Little Red Book című könyvből fordítottam nektek.

( Szerkesztette: Rachel Kauder Nalebuff – New York 2009 )

Mogyoróvaj és kakaó – történet 1959-ből

Az osztályomban én voltam a legfiatalabb a lányok közül és én még jószerivel babáztam, amikor az osztálytársaim már kezdtek menstruálni. 12 éves koromtól versenyszerűen futottam és lehet, hogy ezért is nekem csak későn, 14 évesen jött meg.

Szinte már kétségbeesetten vártam, hogy megtörténjen velem is! Rendszeresen végeztem „mellnövelő tornát” és már beszereztem mindenféle betétet is. Valahol azt hallottam, hogy ha az ember hízik, az segítheti azt, hogy mielőbb megjöjjön. Fogtam magam és elkezdtem lefekvés előtt mogyoróvajas szendvicset enni és kakaót inni. Néhány hónap alatt híztam is 7-8 kilót. Emlékszem, amikor végre megjött, olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni!

Hoppál Bori – Az Én Testem

Mindig is szerettem menstruálni. Engem valahogy arra emlékeztet, hogy az élet körforgásszerű és hogy én is a természet körforgásának vagyok a része. Amikor erre gondoltam, erősnek éreztem magam.

Katherine Switzer – az első nő, aki Boston Marathon futóversenyt nyert (és győzelmét hivatalosan is elismerték)

Az én tanácsadóm és támaszom egy doboz volt – történet 1977-ből

Az anyukám 41 éves volt, amikor születtem és mire én 5 éves lettem, már egyáltalán nem menstruált. Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna otthon betéteket vagy bármi ilyesmit. Három fiútestvérem volt és soha nem beszéltünk a testünkről, szexről vagy bármi másról, aminek egyáltalán köze lehetett volna a menstruációhoz. Persze azért tudtam, hogy mi az, de nem otthonról, hanem barátnőktől.

Hetedikes voltam, amikor egy nap egy csomagot hozott a postás. A feladója a „Kotex” volt (ez egy nagy amerikai betét-, és tampongyártó cég), a címzett pedig az anyukám. Furcsálltam, mert tudtam, hogy neki semmire nem lehet már szüksége ettől a cégtől. Később, amikor egyszer nem volt otthon, meglestem, hogy mi volt a dobozban: a Kotex szinte minden termékéből voltak benne mintadarabok és egy kis füzetecske is, aminek az volt a címe, hogy „Hogyan beszélj erről a lányoddal”.

Aznap, amikor menstruálni kezdtem, az anyukám épp vidéken volt. Felhívtam a hírrel és megkérdeztem, hogy mit csináljak. „Hát ott van az a doboz…” – mondta.

Se ez előtt, se utána nem esett egy szó sem a menstruációról. Az én egyetlen tanácsadóm és támaszom egy doboz volt.

Bonnie Garmisa – háromgyermekes édesanya

Hoppál Bori – Az Én Testem

A kisöcsém – történet 1993-ból

Az én történetem időrendben: nem akarok tudni róla, utálom a gondolatát is, várom, megjön, elfecsegem.

Harmadikban: autóval megyünk valahova és anyu elkezd nekem mesélni a menstruációról. A piros lámpát bámulom és dühös vagyok. Nem kérdeztem, nem akartam tudni róla. Nem akarom, hogy megjöjjön. Pattanásokat se akarok. Melleket sem. De legkevésbé menstruálni.

Negyedikben: a nyári táborra pakoljuk össze a cuccaimat, amikor anyu óriási csomag betétet tesz be a bőröndömbe. Csak a biztonság kedvéért. Újra elmondja, hogy mit kell tennem, ha megjön. Annyira utálom, hogy megint ezt kell hallgatnom. Miért hozza elő állandóan ezt a témát? Nem akarok beavatódni ezekbe a női titkokba. Még nem. Soha sem.

Ötödikben: van egy hetedikes barátnőm, akinek már megjött. A mensi – ennyit már tudok – olyan nagylányos dolog. Annyira szeretném, ha komolyan venné, hogy már én is „tini” vagyok, hogy egy teljes üveg neonpiros parfümöt öntök a bugyimra és elszaladok érte, hogy megmutassam neki. Persze csak nevet, amikor megkérdezem, hogy „Ez már az?” Tök cikinek érzem az egészet és kidobom a „művérrel” összekent bugyit.

Hetedikben: tényleg megjön és egyáltalán nem neonpiros! Anyukámnak hála csak elő kell vennem a negyedikes nyári tábor után eltett óriási betéteket. Beteszek egyet a bugyimba. Úgy tudok csak járni benne, mint egy kacsa. Aztán rájövök, hogy léteznek kisebb betétek is.

Nyolcadikban: a kilencéves öcsém bejön a szobámba azzal, hogy anyu küldte, hogy meséljek neki a menstruációról.

„Tényleg hozzám küldött?” – kérdezem. „Miért nem mondja el neked ő?”

„Nem tudom, csak azt mondta, hogy kérdezzelek téged.”

Kicsit vonakodva kezdek el mesélni, de aztán belejövök és még betéteket és tamponokat is mutatok neki. Egyszerűen úgy érzem, hogy pazarul sikerült az előadásom és nagyon büszke vagyok magamra.

Aztán estefelé megkérdezem anyut, hogy miért hozzám küldte öcsit, miért nem mondta el neki ő?

„Dehogy küldtem hozzád! Miért tettem volna?”

Leesik a tantusz. Átvert az öcskös!

„Remélem, nem mondtál neki semmit!” – teszi még hozzá anyu.

Louise Story – a New York Times újságírója